5 bizarr módszer horkolás ellen

  • Helyszín

  • Masszázs típusa

  • Milyen panaszra jó?

A szerelem sok mindent legyőz, de a horkolás nem tartozik ezek közé. Kutatók kimutatták, hogy háromból egy ember évente több mint három hétnyi alvással rövidül meg párja horkolása miatt. A vizsgálatokból az is kiderült, hogy a horkolás egyes esetekben oly mértéket ölthet, hogy a partner inkább külön szobába költözik a nyugodt alvás érdekében, sőt kilencből egy pár épp emiatt véglegesen a különalvás mellett dönt.

Egy brit felmérés adatai szerint minden negyedik ember horkol. Az pedig kétszer valószínűbb, hogy egy férfi horkol, mint az, hogy egy nő, noha a nők szeretik ennek ellenkezőjét állítani.

Íme 5 bizarr módszer horkolás ellen, hátha segít…

Repülőzokni. Egy nemrégiben publikált vizsgálat eredményei szerint a hosszú repülőutakon a mélyvénás trombózis megelőzésére használt zoknik hatásosak lehetnek az obstruktív alvási apnoe (OSA) szindróma kezelésében is. Az OSA összefüggésben áll a horkolással; csak Nagy-Britanniában körülbelül 3 millió embert érint. A szoros zokni megakadályozza, hogy a nap folyamán az alsó végtagokban összegyűljön a víz. Ez a folyadék aztán az éjszaka folyamán, amikor fekszünk, a nyaki tájék felé húzódik, ami súlyosbítja a horkolást. A vizsgálat azt mutatta ki, hogy azok, akik napközben repülőzoknit hordanak, az éjszaka folyamán kevésbé szenvednek az OSA tüneteitől.

Teniszlabdák. Azok, akik a hátukon alszanak, valószínűbb, hogy horkolnak. Ennek az az oka, hogy ebben a helyzetben valószínűbb, hogy a nyelvük vagy más lágy részeik részben elzárják a levegő útját. Ha el akarjuk kerülni a horkolást, meg kell akadályoznunk, hogy az illető a hátán tudjon aludni. Éppen erre javasolják egyesek, hogy a pizsamafelső nyaki részéhez érdemes erősíteni egy teniszlabdát. Ez ugyanis nagyon kényelmetlenné teszi azt, hogy az illető a hátán aludjon, így hasra vagy oldalra fordulva kevésbé valószínű, hogy horkolni fog. A labdát nem kell az idők végezetéig alkalmazni, az oldalon vagy hason alvást egy idő után megszokja az ember, és már a labda nélkül sem akar a hátára fordulni.

Éneklés. Énekórákat is hirdetnek kifejezetten olyanoknak, akik horkolnak. Azt ígérik, hogy az énekléssel megerősítenek olyan izmokat, amelyek segítenek majd a horkolástól való megszabadulásban. A kutatók szerint nem zárható ki, hogy a rendszeres éneklésnek hatása van a horkolásra, de az összefüggést egyelőre nem bizonyították.

Szigetelőszalag/ragtapasz. A horkolást nagyon gyakran az okozza, hogy a lágy szájpadlás részben elzárja a kifelé áramló levegő útját. Ez pedig leggyakrabban akkor fordul elő, amikor a hátunkon fekszünk, és a szánk nyitva van. Ha tehát valahogyan el tudnánk érni, hogy a szánk csukva maradjon, a horkolástól is megszabadulhatunk. Innentől már csak a háziak kreativitásán és elszántságán múlik, ragtapasszal, szigetelőszalaggal vagy mással akadályozzák meg, hogy az alvó szája kinyíljon.

Új párna. Vannak, akik arra esküsznek, hogy párna nélkül kell aludni. Mások megengedőbbek: azt mondják, hogy a párnánkat érdemes tisztán tartani, hogy ne legyenek rajta különböző allergén anyagok, por stb. Egyesek szerint minden fél évben érdemes kicserélni a párnát.

-LaM-

 

Legutóbb

Kapcsolódó

Még több

Ez is érdekelhet

A kritikán aluli masszázs ismérvei

Masszőrhölgyek is olvassák ezt a masszázsoldalt, elsősorban az ő szíves okulásukra írom a következő sorokat.

A masszőz a visszajáró vendégeiből él és ha ilyenek nincsenek, akkor hirdethet bárhol és bármennyit, akár fejtetőre is állhat, akkor sem fog jól menni a biznisz.
Egy embert be lehet csapni sokszor, sok embert be lehet csapni egyszer, de sok embert sokszor becsapni nem lehet.
Márpedig a szar szolgáltatás a becsapás tipikus esete.

Tovább olvasom »

Mindenki önző, aki vonzó?

Átok-e a vonzóság? A szerencsés külsőnek pszichológiai hatásai is vannak. A vonzó férfiak önzőbbek, és nem érdekli őket az egyenlőség. Ugyanez azonban nem igaz a vonzó nőkre – derült ki egy kutatásból. Az eddigi vizsgálatok inkább arra mutattak, hogy az önzőséget leginkább a jólét növeli. A mostani vizsgálatból az is kiderült, hogy az önzőségben nemcsak a jómód játszik szerepet, de igen jelentős mértékben a vonzó külső is befolyásolja.

 

Tovább olvasom »

Erotikus gyógymasszázs? ;-)

A történet még azokból az időkből való, amikor én hirdettem újságban és házhozjáró masszőzök jöttek a lakásomra.
Az érzékiséget akkor sem vetettem meg, de a masszőznek álcázott prostiktól tartottam.
Igyekeztem kiszűrni az ifjabb korosztályt is, mert megbízhatatlanok voltak, késtek, lemondták, szó nélkül nem jöttek, hamar abbahagyták és elmentek az Amway, az MBI vagy más néphülyítő intézményhez, meg ilyenek.
Beírtam ezért a hirdetéseimbe, hogy szex kizárva és hogy eü nyugdíjas előnyben.                       Felbátorítottam ezzel jónéhány érett hölgyet, akik a koruk miatt totál esélytelennek tartották magukat. Jöttek is, szerencsémre.
 

Tovább olvasom »