Kinek szolgáltat a koszos vén tyúk?

  • Helyszín

  • Masszázs típusa

  • Milyen panaszra jó?

koszos fütdőszoba amasszázsszalonban2020-ban ilyen szolgáltatók már nemigen találhatók a piacon, mert egészen biztosan igényesebb lett a közönség, de valamikor voltak ilyenek is. Rozzant Kéjenc 2008 februári élményeit idézzük fel és a fotó NEM a helyszínen készült.

A hőgy vezetékes számon hirdette magát, amit még csak le sem titkosított így a tudakozóból bárki megtudhatta volna, ki ő, ha a helyszínen be nem mutatkozik. Könyveket írt és adott ki, a masszázzsal pedig a nyomdaszámlára valót kereste meg.

Csillaghegy eldugott mellékutcájának a már csak gyalogosan megközelíthető részén várta a vendégeket egy albérlőkkel telezsúfolt, háromszintes villában. Nem nagyon törte magát, hogy útbaigazítson, talán háromszor kellett felhívnom, hogy most akkor merre is, mert az utcák nem úgy girbegurbálódnak, ahogy a térkép szerint kellene. Ő erre mindig belevartyogott valamit a telefonba és lecsapta a kagylót.

Kertkapu nyitva, bejárati ajtó nyitva, a köszöngetésemre került elő egy madárijesztőbe oltott lény.
"Uram-teremtőm, egy banya!" – kiáltottam volna fel, de nem vagyok sem Regős Bendegúz és ez nem is az Indul a bakterház.

Lestrapált, késő ötvenes hölgy méregetett engem, pecsétes, lyukas, kinyúlt pólóban (alatta kinyúlt tőgyekkel), összetapadt, zsíros hajjal, koszos kézzel, gyászkeretes körmökkel – és épp telefonált.
A következő áldozattal akarta elhihetni, hogy 38 éves…

Megvártam amíg befejezi.
Befejezte.
Hellyel kínált.

Nem volt hova leülnöm, mert minden széken és fotelben volt valami szennyes ruha, szétdobált fehérnemű, gyűrött törölköző, csupán az ágyra ülhettem volna, de azon meg volt egy hurkára izzadt lepedő, félreérthetelen, fényes foltokkal.
Tehát valakinek volt előttem gusztusa a hölgyhöz.
Uramatyám!!!!

Beszélgessünk állva – javasoltam és nem akartam a tárgyra térni.
A tárgy ugyanis a mielőbbi távozás lett volna, de azért még szerettem volna tudni, mit kínál nekem ez a mesebeli asszony.
(persze olyan mesebeli, amivel a rossz gyerekeket riogatják, még a Grimmnél is durvább)

Mit szeretnél? – kérdezte nagyon csábosan. – Szeretkezzünk? Vagy csak popó? Ötezer? Sok?

Szavai mint egy-egy tőrdöféssel körített ostorcsapás.
Intim közelségbe kerülni ezzel a rusnyasággal?
Soha, inkább három évértékelő beszéd, utána mindjárt egy templomi szertartás, végül bár micvó.

Nem muszáj zuhanyoznod – negédeskedett a tétovázásomat látva.

Megnézném a fürdőt – mondtam védekezésképpen és megnéztem a fürdőt.
A kádban szennyes ázott. A zuhanytálban lévő lavórban szennyes ázott. A mosdókagyló retkes.

– Köszönöm, inkább nem, sőt, elmennék innen.

– Te tudod, mit hagysz ki – mondta sértődés nélkül – de nehogy azt hidd hogy kurva vagyok, nézd meg a könyveimet. Ezek miatt csinálom.

Megnéztem a könyveit.

Azóta sem láttam, sem őt, sem a műveit, pedig kultúrember vagyok, járok könyvesboltba.
Talán jobb is mindannyiunknak.
De hogy ki hagy nála pénzt, arról lövésem sincs!

RoK

Legutóbb

Kapcsolódó

Még több

Ez is érdekelhet

Gyógyító kezek

A masszázs az érintés egy különleges fajtája, "tánc a bőrön", melyet gyakorlott kezekkel és nagyfokú beleérzéssel végzünk. Így minden masszázskezelés ellazító  jótéteménnyé válik. A gyengéd érintés általában nyugtat, az erős serkent. A masszázs ma tudományosan is elismert terápia.

Tovább olvasom »

Maradéktalanul kielégítő

Van úgy, hogy találok valaki nagyon jót és szép csendben látogatom, amíg meg nem unom.

Akiről most emlékezem meg, azt több mint egy éve látogatom, pedig az első alkalom után úgy döntöttem, hogy hozzá többet nem.

Két igazán komoly oka volt ennek, vagy inkább három.
 

Tovább olvasom »

Jó és rossz prosztatamasszázs

Ronda szó hogy prosztata, de érdekes hogy benne van a tata.
Fiatalabb koromban nem is tudtam, hogy van egy ilyen szervem, amíg egyszer az urológus be nem nyúlt.
Volt prosztatagyulladásom ami potencia problémákat is okozott.
Akkor ismerkedtem meg a prosztata masszázzsal.

Tovább olvasom »