Egy okleveles masszőz ajánlotta nekem, mivel ő nem tudott mit kezdeni az ülőideg-gyulladásommal, viszont Erzsébet hozta helyre az övét is. Nem nagyon volt bizalmam a dologhoz, ám mivel a klasszikus orvostudomány csődöt mondott az összes fizikoterápiájával, kenőcsével és tablettájával, amikre egy vagyont fizettem és a kellemetlen tünetek olykor a legszebb éjjeli álmomból is felzavartak, így – lesz ami lesz alapon – elmentem Erzsébethez.
A "rendelő" egy szegényes és nem túl lelkiismeretesen takarított zuglói bérlakásban üzemelt, aholis rendetlenség, káposztaszag és Erzsébet.
Épp készült az ebéd, így megkínáltattam valami reformkajával, rizs, káposzta, fűrészpor, inggombőrlemény, mazsolatörek, durumköles, szójabütyök: ilyesmik lehettek benne.
Megkóstoltam, mert egy menágerképzőben azt tanultam, hogy a kínálást nem jó visszautasítani, mérgezi a kezdeti hangulatteremtés folyamatát…
Azt hiszem, maradok az emberi tápláléknál, ha a pokol kondérjában csinálnak belőlem tepertőt, akkor is!
Erzsébet ötven felé járó hölgyeménynek tűnt, aki nem sokat törődik a külsejével, talán úgy is mondhatni: semmit. Attól persze még lehet kiváló gyógyász, hogy lomposan fogadja a pácienseket, de hogyan vettem volna komolyan az életmódtanácsait, amikor a szétfolyós alkatán meglátszott, hogy se nem mozog, se nem étkezik egészségesen.
Az viszont nagyon tetszett, hogy nem akart tegeződni.
Ha van valami, amit soha nem fogok megérteni: miért gondolja azt a legtöbb masszőz, hogy ha meztelenül fekszem eléje – és szó nincs erotikus befejezésről – akkor is vagyunk olyan bizalmas viszonyban, hogy tegeződnünk kell.
Hát szerintem egyáltalán nem.
Szóval Erzsébet diszkréten magázott és diszkréten letakarta a csunyámat, továbbá igyekezett az egész masszázsprogram idején tudomást sem venni róla.
Szerencsére, nem ezért jöttem ugyanis.
A kezelés állapotfelméréssel indult, ami ha felületesen vizsgálom a dolgot, az egész testem végigtaperolását jelentette, de értek annyit hozzá, hogy tudom: meridiánok illetve reflexzónák feltérképezése történt.
Olykor fájt.
Mondtam is.
Erzsébet megnyugtatott: tudja, ennek így kell lennie.
Közben folyamatosan kérdezgetett az egészségi állapotom régi saját és családi betegségek felől.
Aztán minden átmenet nélkül belekezdett egy hosszú monológba, ami nagyjából olyan volt, mintha egy hétköznapi pszichológiai könyv, egy orvosegyetemi szakdolgozat és egy genetikai konferencia összefoglalóját vegyítették volna egybe és a takarítónővel olvastatták volna fel, aki ugyan a nehezebb kifejezéseket képtelen elsőre kimondani, viszont az egyszerűbbeket sem érti.
Már épp ott tartottunk, hogy elröhögöm magam, mivel megtudtam, hogy a nagyapám egészség ellen elkövetett bűnei miatt kell az egész családomnak vezekelnie, amikor szerencsére hasrafordulhattam, így beletemethettem a kaján pofámat egy törölközőbe csomagolt kispárnába.
Erzsébet valamit megérezhetett a hozzáállásomból, mert iszonyatos bosszú következett.
A lumbális területemet úgy megszadizta, hogy helyenként csillagokat láttam a kíntól. Mintha egyszerre három partvisnyelet tömött volna az ágyéki csigolyáim közé, aztán ezekkel állt volna neki a mennyezet pókhálózásának.
Valamelyest szűnni látszott a szenvedésem, amikor elhagyta a gerincem végének környékét és a combom meg a térhajlatom környékén kezdett trancsírozni.
Párperces csöndet egy hirtelen felkiáltással tört meg:
– Úristen, magának mélyvénája van!!!!
Nem tudtam, most akkor mit csináljak.
Hallottam már mélyvénás trombózisról – olyanom biztos nincs, esetleg ha akciósan árulnak ilyet a TESCÓban, akkor veszek kettőt, de hogy csak úgy magától lenne mélyvénám?
Mi lesz ebből?
Meghalok?
Fájni fog?
Lesántulok?
Tolószék?
Kimérnek a húspiacon?
Fegyelmeztem magam egy darabig, majd miután kiderült hogy Erzsébet választ vár a korszakalkotó gyógyászati felfedezésére, a szintjén válaszoltam neki:
– A múltkor egy másik természetgyógyász megállapította, hogy vastagbelem van. Tessék mondani, az is ilyen súlyos?
Erzsébet nem vette a lapot.
Nekiállt elmagyarázni, hogy a vastagbél a tápcsatorna milyen fontos része és már most érzi a reflexzónáimon, hogy a bevezetésként lenyomott reformkaja milyen jó tisztító-méregtelenítő hatást fejt ki. Amikor pedig a masszázspad rázkódni kezdett a visszafogott röhögésemtől, megállapította, hogy fázom és ez azért jó jel, mert sikerült rendberaknia a túlterhelt hőközpontomat.
Ennél a pontál megmenekültem:
Erzsébet betakart valami illatos lópokróccal és hagyta kipihenni a masszázsa okozta fáradalmaimat.
Régen kuncogtam ilyet jót és nem emlékszem ekkora szenvedésre, az ötezer forintos tiszteletdíj sem vágott földhöz, de egy biztos: az ideggyulladás okozta kellemetlen érzések bő egy évig nem jelentkeztek.
Talán a mélyvénám, az árt ott alattomban, továbbra is!
Ha egyszer eltűnök innen, egész biztos ezokból!
Morzsoljatok el értem egy könnyet akkoron.
RK
