Fecó barátommal inkább a bigékkel foglalkoztunk, a könnyebb pályát választottuk és jóval több dumaszünetet tartottunk, a másik két haver inkább sportember maradt.
A sötétedés már a faházunkban talált minket, két lelkes ifiurat és két becserkészés alatt lévő hölgyet. Megjegyzem, sose csíptem azokat a Katákat, akiket könnyű volt táncba vinni, vagyis már fiatalon sem engedtem az ágyamba olyan nőt, aki elsőre belefekszik. Fecó nem volt ilyen finnyás, rövid súgás-búgás, turbékolás követően eltűnt a csajjal az egyik emeleti hálószobában. Én Mónikával maradtam a nappaliban, beszélgettünk, a Becherovka után sörrel öblögettünk és tisztáztuk, hogy mi nem vagyunk olyanok.
Mónika még megjegyzéseket is tett a barátnőjére, hogy hát és nahát, vajon mit csinálnak odafönn, de valahogy mi is egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Már egészen szorosan ültünk, amikor Mónika úgy nyúlt a dohányzóasztalon lévő poharához, hogy belefeküdt az ölembe. Én végigsimítottam a hátát – mire épp hogy dorombolni nem kezdett. Ivott és ugyanúgy tette vissza az asztalra a poharát, rajtam keresztül, aztán ottmaradt az ölemben.
Simogattam a hátát, olykor határozottabb mozdulatokkal.
– Jé, te tudsz masszírozni? De cukiiiii! – visított fel hirtelen.
Ugyan nem tudtam masszírozni, de igyekeztem úgy csinálni, mintha tudnék és mintha masszázs történne ott közöttünk a faházban. Mónika izgett-mozgott az ölemben, ami bizony hatni kezdett rám, de elég cikinek éreztem, mert tudtam, hogy én ezt a hölgyet itt és most nem fogom megmászni.
Mónika helyezkedett, én aztán egy kicsit én is, egyszer csak ugyanolyan hirtelen, ahogy masszőrnek titulált, kijelentette:
– Megjött a kedvem a baszáshoz.
– Bocs, az enyém most ment el – vágtam rá postafordultával, mert ugyan a hormonok dolgoztak bennem, de ez a közönséges beszólás még azt a minimális vágyat is elűzte, ami esetleg lett volna.
Ki kellett mennem a fürdőbe.
Mire visszajöttem, Mónika odaült a tévé elé és duzzogva nézett valami szlovák szerelmes filmet: férfi és nő hempereg az ágyban és ilyen malacságokat súgnak egymás fülébe, hogy prájgyím náhogyim naszkledanou krupáci, mocsálem pse plízsi.
Nem akartam zavarni őtet, fogtam a maradék sörömet és a kandalló parazsába révedtem, amíg Fecó végzett odafönn.
Udvariasan kikísértük a bigéket és örökre elbúcsúztunk tőlük.
Chopok kis hely, két nappal később láttuk őket a pályán, két másik lovaggal múlatták az időt, Mónika felháborodottan mesélt egy történetet az alkalmi ismerősének, amiből csak egy foszlány jutott el a fülemig:
… és épp megjött a kedvem a baszáshoz, amikor a csávónak…
Azóta is furdalja a kíváncsiság az oldalamat, vajon mit mondhatott!
