Mi van karácsonykor?
Erről szinte sosem esik szó.
Egy masszőrhölgy a kedvünkért vallomást tett.
Sok éve dolgozom mint masszőz, voltam szállodában, uszodában, sportközpontban, fittnessben, szalonban és magánlakáson is. A szálloda nyitva volt karácsonykor, ott nekünk nem volt ünnep, dolgozni kellett, a bérlakásban pedig ahogy jött, hol nyitva voltunk az ünnepek alatt, hol nem.
Attól függően, hogy mennyire voltunk megszorulva, vagy milyen lemondhatatlan családi program volt karácsonykor.
Az ünnep alatt nyitva tartani egy kicsit kockázatos dolog, de az biztos, hogy aki bevállalja, az annyit keres, amennyit nem szégyell.
Ilyenkor nagyon nagy a kereslet, mert kevesen dolgoznak és rengeteg a magányos ember, aki egy jó masszázzsal vigasztalja magát.
A masszázs soha nem mechanikus meló, ami csak a testről szól, azzal mindig együtt jár egy kis lélekápolás, akkor is ha a vendég nem szól egy szót sem és csendben végigfekszi a programot.
Akik ilyenkor jönnek, azok egészen más emberek, azok mindig igénylik a törődést és néha nagyon leszívják az ember energiáját, a lelkit jobban, mint a fizikait.
A karácsonyi masszázs soha nem egyórás, aki mondjuk szenteste jön, az szinte kapaszkodik belénk és érződik rajta hogy nincs kihez szólnia és nagyon nagy szüksége van az elfogadásra, az odafigyelésre, arra hogy valaki meghallgassa, egyetértsen vele vagy két szóval reagáljon a fájdalmaira.
Ilyenkor látni, hogy mennyi kiszolgáltatott és szeretethiányos ember van, akik épp olyanok mint bárki más, de ha megnyílnak, akkor elhagyott kisfiúk és elhanyagolt kislányok lesznek belőlük. Sokszor nem könnyű könnyek nélkül megállni ezeket a masszázsokat, igen, együtt sírunk.
Én érző ember vagyok, nő és anya és nem tudok közömbös maradni, amikor egy ötven körüli, jóvágású, menedzser típusú vendégem elzokogja nekem a bánatát. Persze hogy igyekszem hárítani és kívül maradni, de ez nem mindig lehetséges.
Hazudnék, ha azt bizonygatnám, hogy nem visel meg, mert nagyon megvisel. Némelyik vendégem története és könnyei napokig élnek bennem és akkor is eszembe jutnak, ha nem akarom.
Megkapom az árát is, mert ilyenkor megszokott a három-ötszörös borravaló, igen, jól tetszenek érteni, a szokásos ár többszörösét kapom akkor is, ha nem kérem, de ha kérném, akkor is gondolkodás nélkül kifizeti az, akinek karácsonykor nem marad a masszázson kívül semmi emberi az életében.
Ilyenkor is elsősorban férfiak jönnek, de egyre több a nővendég.
Velük egy kicsit könnyebb, ők nem pakolnak rám annyi nehézséget meg jobban megértjük egymást és mindig elmondom, hogy nekem is jobb ilyenkor dolgozni, mintha egyedül sírdogálnék a fenyőfa alatt – pedig ez nem igaz, van családom, csak elnézik nekem, ha épp nem vagyok velük.
Idén nem dolgoztam, pedig nagyon jól jönne az a pénz, de nem vagyok olyan lelkiállapotban, hogy elviseljem, ami az ünnepi munkával jár.
