Akkor pucéran szakszerűtlen?

  • Helyszín

  • Masszázs típusa

  • Milyen panaszra jó?

Baromság!
Foglalkozni sem lenne érdemes ilyen kérdéssel.
Mégis írnom kell róla, mert nem kevés embert foglalkoztat a kérdés.
Például a felháborodott levélírót, aki kifogásolja, miért jelennek meg szakszerű masszázsra utaló szövegek a tangabugyis cicababák hirdetéseiben.
 

Már miért ne jelennének meg?

Nem kevés olyan szakképzett masszőr és masszőz létezik Magyarországon, aki szakszerű masszázs szolgáltatást nyújt és a masszázsa azzal együtt teljes értékű, hogy a vendéggel való megegyezés értelmében a masszázsba belekerül néhány erotikus mozdulat is.

Ha a masszőr keze nem kerüli el nagy ívben az erogén zónákat, attól a masszázs – ha van kellő szakmai háttere – masszázs marad.

A masszázs során a masszőr felhasználja az összes tudását, amit az emberi testről, izmokról, szövetekről, szervekről és úgy általában az anatómiáról tanult és amely tudást az évek során szerzett gyakorlattal elmélyített.

Aki mellbedobással masszíroz, csak a cicihasználattól a szaktudását nem veszíti el és a nagy többségnek szüksége is van rá, mert az uraknak ez kell.
Nem mindenkinek, de nagyon soknak.
Aki csak a masszázs erotikus része miatt keresi a hölgyeket, az elmegy valami húszperces iparoshoz, mert egy rövid élvezkedésért nem fog egy órán át a masszázspadon henteregni.
Sokszor egy lakásban működő masszázsszalonban jobb, szakszerűbb, hatékonyabb masszázst lehet kifogni, mint egy ingyenmunkát végző tanulókat kihasználó wellnessben, nagyképű fürdőben, vagy nyálcsorgató majmokat is alkalmazó egészségügyi intézményben.
Volt már nemegy példa arra, hogy a gyanútlan vendéget a hivatásos, fehérköpenyes fürdősmasszőr zaklatta…

Ha tehát az egészségügyi szolgáltatás kiegészül olyanokkal, ami iskolában nem nagyon tanítanak, attól az addigi szakszerűség – ha volt – nem szenved csorbát. Vagyis akinek van ilyen irányú képzettsége és gyakorlata, hogy svédmasszázs, yumeiho masszázs, nyirokdrenázs, lazító masszázs, az hirdessen bátran, akár félmeztelen is!

A gyakorlatban tehát egy kis erotika nem árt a szakképzettségnek.
Elméletben igen, árthat, de csakis elméletben, az ilyen elmélet pedig a levélírókon, meg a szobatudósokon kívül nem érdekel senkit.
Vagy ha mégis, akkor nem írtam hiába.

 

-kep-
 

Legutóbb

Kapcsolódó

Még több

Ez is érdekelhet

Luxuslotyónál jártam

Lassan kezd összeállni a kép, már ami a blogokon megjelenő véleményekből kiderül: a pasik elsősorban a változatosság végett kacsintanak kifelé a kapcsolataikból, legyen az jól-rosszul működő házasság, élettársi viszony vagy csak egyszerű kapcsolat.

Nomármost ami engem, a rozzant kéjencet illet, aki egy hosszú házasság után boldog élettársi kapcsolatban él, amibe belefér egy-egy erotikus masszázs, mely erotikus masszázsokban is akad némi következetesség, nekem is szükségem lehet egy kis változatosságra.
Valami újra, szokatlanra, hogy ne csak mindig ugyanaz.

Tovább olvasom »

Zsani vagyok amúgy

Általában a vendég fizet a masszázsért. Mint kiderült, ezt nem mindenki gondolja így.
Egy kedves hirdetőnk a fészbúkos profilján csetelni kezdett egy masszázsra jelentkezővel, majd telefonon is beszéltek.
A beszélgetés egy részlete következik.

Tovább olvasom »

Ez a masszőz igazi kincs!

Ajánlottak egy masszőzt és azért mentem el hozzá, mert aznap épp felé volt dolgom.
Nem volt könnyű megtalálni, mert egy U alakú panelháztömb belső kertjéből nyílik az üzlethelyiség, ami maszoda és mozgásstúdió együtt.
A bejárat előtt saját gondozású, néhány zsebkendőnyi kiskert, odabenn patyolat tisztaság. Az ajtóban le kell venni a cipőt, majd a lamellás függönyökkel megosztott területen jobbra és hátrafelé lehet levetkőzni.
Kényelmesen.

Tovább olvasom »