Egyedül vagy? Ne hazudj!

  • Helyszín

  • Masszázs típusa

  • Milyen panaszra jó?

Nem szeretem az olyan helyeket, ahol több lány szolgáltat.
Ritka kivétel az amikor négykezes masszázsra megyek.
A sokszereplős intézményeknek mindig van valami kuplerájfílingje, soha nem tudok igazán kikapcsolni a csukott ajtón vagy a falon átszűrődő zajok, a jövés-menés, telefonálás, kapucsengő és a többi miatt.
Ahol kettőnél többen vannak, ott már problémák vannak a tisztasággal, elsősorban a fürdővel, de előfordul olyan is, hogy a sok lány közül egyiknek sem fontos, hogy minden vendégnek legyen törölközője és külön bejáratú lepedője.

A legrosszabb az, amikor belehazudják a képembe, hogy egyedül vannak és ez nem kupleráj, mert szexuális szolgáltatás nincs.
Amikor ott aszalódom a masszázspadon, akkor meg hallom hogy a szomszéd szobában bizony dugnak keményen, először csak a női műlihegés jön át, amibe később belevegyül némi basszus dörmögés is, majd az ejakulálást kísérő áááoohhhhh is, végül csend és cigifüst.

Van egy nagyon kellemetlen emlékem. 
Anna tao művésznő korábban a masszázsinfó hirdetője volt, most már szerencsére csak az erotikusmasszázson látható, így akik velem együtt oda már csak elrettenni járnak, biztosan nem futnak bele a szolgáltatásába.
Nekem pechem volt vele.
Azt lógatta hogy egyedül van, de nem volt egyedül, ráadásul a kolleginának is vendége érkezett és mivel kettejükre mindössze egyetlen franciaágy jutott, türelmetlen kopogás jelezte, hogy ideje lenne takarodnom.
Meg is tettem izibe, mert belőlem ez a tibeti taosita szarakodás addig is csak valami félárbocos kókadozást hozott ki, aminek a kopogás úgy vetett véget, hogy gyorsan.

A szőke Anna meg ugyan szorgalmasan restelkedett, de a pénzemet azt volt pofája eltenni.

Legutóbb

Kapcsolódó

Még több

Ez is érdekelhet

Vegyük kézbe az egészségünket!

Alternatív megoldást a hétköznapi panaszokra! Meg akarunk szabadulni a fejfájástól, vagy a kellemetlen bélrenyheségtől? Stabilizálni szeretnénk a keringésünket, vagy netán tenni szeretnénk valamit az alvásproblémáink ellen? Vagy terhesség és szülés alatt enyhülést keresünk a panaszainkra? A célzott masszázs mindezt lehetővé teszi!

Tovább olvasom »

Én nem olyan masszőr vagyok!

Azt hiszem, egy darabig elment a kedvem a masszázstól…

10 éve vagyok gyógymasszőr, de még sosem találkoztam ilyen esettel

Angolul beszélő pasi bejelentkezett hozzám masszázsra, el is jött fél órával korábban, mint kellett volna, de sebaj, megoldottam…
Mondtam neki, vetkőzzön le, csavarja magára a törölközőt, s feküdjön az ágyra…

Tovább olvasom »