Ezotéria: Hibbant tyúkok menedéke

  • Helyszín

  • Masszázs típusa

  • Milyen panaszra jó?

Régen járok masszázsra, de nem csak masszázs érdekel, hanem az összes alternatív gyógymód.
Orvos barátom szerint létezik kétmillió betegség, ők ebből felismernek kétezret és gyógyítanak kétszázat, ráadásul az orvostudomány és a gyógyszeripar lépéshátrányban van az egészségre leselkedő veszélyekkel szemben. A pestis és a himlő ma már nem tizedeli az emberiséget, de a hivatalos gyógyászat tehetetlen a rákkal, a szív- és érrendszeri betegségekkel és az AIDS-szel szemben, hogy csak néhányat említsek.
 

Az alternatív gyógymódok néha képesek csodát tenni ott is, ahol az orvostudomány széttárja a karját.
Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy nagyságrenddel több a kókler, a kuruzsló, a szélhámos, mint aki valóban képes gyógyítani.

Az elmúlt tíz évben nagyon sok gyógyásszal volt dolgom.
Néha akkora baromságokat mondtak, hogy a szőnyeg magától felkunkorodott és közöttük olyan tanulatlan alakok állítottak fel tuti biztos diagnózisokat, akik azt sem tudták, hogy az anatómia az egy női név, vagy Törökország egyik tartománya.

Erotikus masszázsra nem járok, és mindig örülök, amikor a masszázsinfón erotikamentes masszázsról esik szó. Különösen a szakmát gyakorlók megnyilvánulásai tetszenek.
Azt nem szeretem, amikor egy kétnapos tanfolyamot végzett akárki masszőrnek hívatja magát, mert az a masszőr, aki legalább az érintett izmok nevét és funkcióját ismeri, és azt sem szeretem, amikor egy masszőr vagy egy pedikűrös gyógyászkodni kezd, horribile dictu életviteli és táplálkozási tanácsokat ad.
Vagy épp valami ezoterikus maszlaggal igyekszik eltakarni a felkészültsége fehér foltjait.

Jónéhány masszőr lapján vannak ezoterikus nyomok.
Én az ilyeneket elvből kerülöm.
Azt tapasztaltam ugyanis, hogy egészséges lelkületű és valóban hozzáértő masszőr nem áll neki ezotériázni, az ilyesmivel csak sérült, hibbant emberek takaróznak.
Sorolhatnám a negatív példákat, a konkrétumokat, de nincs értelme.
A recept ugyanaz: ha nem találod a helyed az életben, akkor próbálkozz valami ezoterikus marhasággal, biztosan rábukkansz arra a rétegre, amelyik elismer és a tenyerén hordoz.

Ha egy nő képtelen párt találni, gyereket szülni, a társadalomba beilleszkedni, az biztos nekikezd valami metafizikus agymenésnek, radiesztéziának, asztrológiának, kineziológiának, kiromanciának, amely (ál)tudományokban az a közös, hogy megfoghatatlan, ellenőrizhetetlen, nagy felkészültséget nem igényel, néhány fellengzős lózung szajkózásával a hozzáértés látszatát lehet kelteni és nagyon jól meg lehet élni a buta, primitív emberekből és a kétségbeesett, gyógyíthatatlan betegekből.

Ezért nem csodálkozom soha, amikor egy masszőr hirdetése tele van keleti hókuszpókusszal, és olyan ellenőrizhetetlen kijelentésekkel, amiktől egy orvos lekarmolja magát. Azon kicsit csodálkozom, hogy ezek a zsákok mindig megtalálják a foltjukat, de mint tudjuk amíg lószar van, addig veréb is van.

Csak ne hívnák ezeket masszőrnek, meg gyógyásznak, meg szakembernek!
Köszönöm a figyelmet.

Kamari Balázs

Legutóbb

Kapcsolódó

Még több

Ez is érdekelhet

Válogatott hulladékok

A szelektíven gyűjtött hulladék újrahasznosításával nemcsak energiát és elsődleges nyersanyagot takarítunk meg, hanem csökkenthetjük a nemkívánatos hulladékhegyeket is. Magyarországon a hulladéknak maximum a 25 százalékát gyűjtjük szelektíven, míg ez  az arány a nyugati országokban 50 százalék felett van, sőt a "legzöldebbnek" tartott Észak-Európában eléri a 70-80 százalékot is.

Tovább olvasom »

Én elnézem a férjemnek

Nem könnyű egy házasságban eltöltött sok-sok év után végiggondolni bizonyos dolgokat …
A jó sok év tényleg jó, és tényleg sok.
26 éve kiegyegyensúlyozott párkapcsolatban élünk. Mindketten ismerjük a másik igényeit,
hangulatait, bogarait. Ezek mindkettőnk számára fontosak. Vagyis fontos számunkra a másik.

Tovább olvasom »

Tényleg csak felnőtteknek?

Érdekes levelet kaptunk.

A közölhetetlen adatok miatt csak egy részét hozhatjuk nyilvánosságra, ugyanis az érintett masszőrhölgyekről szóló információk valóságtartalmát ellenőrizni nem áll módunkban, továbbá úgy tudjuk, a tisztességes szolgáltatók nagyon nem szeretik, amikor a vendégeikkel kialakult intim együttlét részleteit látják viszont, esetenként az arcképükkel és telefonszámukkal körítve.
 

Tovább olvasom »