Kurvadék ellenében szabadlábon

  • Helyszín

  • Masszázs típusa

  • Milyen panaszra jó?

Előfordul, hogy az ember inkább önként és dalolva fizet, csak megszabaduljon egy gázos helyről.

Volt egy ilyen kalandom. Találtam a weben egy jó kis nőt, úgy nézett ki mint egy modell. Azt hirdette hogy masszázs és kedvesség. Búgott a hangja a telefonban és azt mondta, gyere vitézem, jó lesz.

Belvárosi igényes szalon.
 

Egy lepukkant kéró volt a címen, az én modellem meg egy visszataszító dagadék.
Kerestem azt a lányt aki a képen volt, azt mondta az most nem ér rá. Kiderült hogy az nincs is a helyszínen és nem is volt soha. Egy haverom megtalálta a képet egy német modell portfólióban, onnan nyúlták, csak levágták a feliratot és kikockázták az arcát.

Mondtam hogy akkor én innen lépek, mert én a Vivienhez jöttem, ahhoz a lányhoz aki a képen volt.
A nyunya erre bezárta az ajtót és azt mondta hogy a masszázs árának a felét fizessem ki, mert  most itt fog malmozni egy órát és nála olyan nincs hogy valaki lelép. Én mondtam hogy nálam meg olyan nincs hogy átbasznak, kiraknak egy kamuképet aki köszönő viszonyban sincs a szolgáltatóval.

Már kiabáltunk, amikor zörgött a kulcs a zárban és kintről bejött egy benga állat és megkérdezte hogy mi ez a lárma. Kénytelen voltam fizetni hogy elengedjenek, de az első utam a Szalay utcába vezetett. A kapitányságra. Feljelentést tettem hogy kiraboltak, mert ez rablás. A mandró azt hitte hogy majd befogom a pofámat de melléfogott. Levett tőlem ötezret azért hogy elengedjenek és ezért fizetni fog!

Két héttel később kaptam idézést szembesítésre. Ott volt a nő is meg a pasija is. Mindkettőnek a szemébe kellett mondanom hogy mit csináltak. Próbáltak megfélemlíteni de nem ment nekik. A folyosón a pali azt mondta hogy ne találkozzunk az utcán.
Állítólag vádat is emeltek ellenük de még azóta sem történt semmi.
Mindenesetre a hirdetésük azóta eltűnt mindenhonnan.

 

Legutóbb

Kapcsolódó

Még több

Ez is érdekelhet

A zajos környezet beteggé tesz

Nem vesszük komolyan, pedig rámehet a hallásunk. A fül az egyetlen érzékszervünk, amely még alvás közben sem kapcsol ki, így a zajokat és a hangokat folyamatosan feldolgozza az agyunk. Köztudott, ha az alvás nem nyugodt, az hosszú távon megbetegíthet.

Tovább olvasom »

Az erotika angyala

Van nekem egy nagyon szép emlékem évekkel ezelőttről. Több alkalommal is megfordultam egy hölgynél, aki az erotikusmasszazs.hu oldalon hirdetett és a Récsei centernél épült lakóparkban dolgozott, harmadmagával. A hirdetésében valami olyasmi volt, hogy "erotikára éhes" nő, én az ilyet éppúgy nem hiszem el soha, mint az összes többi marketingakciót a minden problémát megoldó készítménytől kezdve a kéjtől lihegő örömlányig – mondjuk kerülöm is mindet rendesen.

 

Tovább olvasom »