Egy szép napon komoly összetűzésbe került a főnökömmel, ami szakmai vitával indult, majd parázs veszekedésne torkollott. A főnök tett egy legendává vált megjegyzést, miszerint a hozzáértést nem pótolja a franciatudás, Emőkedrágaságom, amivel mindenki egyetértett, de Emőke bőgve kirohant, végigsiránkozott két emeletet és a főnökömnek mennie kellett a cégtől.
Kábé egy évvel később – már én is máshol dolgoztam – hallottam, hogy a vezérhelyettes tragikus körülmények között jobblétre szenderült és Emőkét nem sokkal később megkérték: kamatoztatná talán máshol a tudását. Emőke eltűnt a cégtől és nem hallottunk róla többet. Sajnos az eltávolított főnököm sem él már.
Egészen biztos vagyok abban, hogy 2006 tavaszán találkoztam vele, mégpedig egy gyönyörű hétfői napon. Azért tudom, mert előtte vasárnap éjszaka láttam-hallottam hangosan zokogni egy számomra gyűlöletes női hölgyet, aki azon kesergett, hogy már megint a szocik győztek!
Szóval a választási eredménytől teljesen függetlenül, de némileg befolyásolva jelentkeztem be masszázsra Vivienhez. A feje nem látszott a hirdetésben, de a teste igen és az tetszett, meg a szövegében is volt valami meggyőző, mind a hirdetésben, mind a telefonbeszélgetésben.
Szinte fütyörészve mentem fel a frissen épült zuglói társasház lépcsőjén, ám a meglepetéstől majdnem seggreültem.
Az ajtóban ugyanis Emőke állt, teljes életnagyságban.
– Megijedtél? – kérdezte savanykás mosollyal.
Látszott hogy ő sincs oda a helyzetért.
– Bemennék – válaszoltam határozottan.
– Kérsz egy teát?
– Persze, jólesik ebben a hidegben! (szép koranyári nap volt)
Annál a bizonyos cégnél eltöltött idő óta eltelt nagyjából 10 év.
Emőkén meglátszott.
Rajtam is, de én nem a testemből élek, tehát ez nem számít.
Amíg Emőke a konyhában csörömpölt, végiggondoltam, mit fogok most csinálni.
Én ezt a mocskos ribancot mindig utáltam mint a szart és a helyzeten az sem változtat, hogy most végre a helyén van és nyíltan azt csinálja, amire hivatott, vagyis nem főosztályvezető-helyettesi fizetést kap a faszszopásért, hanem minden cerka azonnal penget neki az eksön után. Vagy előtt, ez még nem derült ki.
Emőke, te repedtsarkú rimpidli, kíváncsi vagyok, elkéred-e tőlem előre a pénzt!
Mindegy, az biztos hogy én nem fogok itt levetkőzni neked, te meg nem fogsz velem bohóckodni. De hogy kéne lelépni innen?
Megjött Emőke-Vivien a teával és beszélgetni kezdtünk.
Mindketten kínosan kerültük a kérdést, hogy hogy kerültünk most ebbe a helyzetbe.
Én nem firtattam, mi tortént vele azután, hogy mennie kellett a korábbi munkáltatónktól, ő meg nem kérdezett rá sem a családi ügyeimre, sem arra, hogy mivel foglalkozom most.
Közös ismerősökről csacsogtunk és egyre jobban feszengtünk.
Ő talán azért, mert nehezére esett a lényegre térni, nekem azért mert tudtam, hogy távozom.
Hallgattam Emőkét és rájöttem hogy nehezen békülök.
Utálom most is, hogy szánalmasabb mint valaha.
Szégyellte a helyzetet.
Azt hiszem, joggal.
Egyszer csak felpattantam:
– Emőkedrága, örülök hogy találkoztunk, én akkor most elmegyek.
– Elmész??? Nem masszázsra jöttel?
– Masszázsra jöttem, de elment a kedvem. Vagy inkább nem jött meg.
– Az nem zavar hogy lekötöttél egy értékes időpontot, amikor fogadhattam volna mást is?
– De zavar, viszont ezen nagyon könnyen tudunk segíteni.
Elővettem a pénztárcámat és odatettem a teáscsésze mellé egy ötöst.
– Azt hiszem, ez fedezi a rámfordított időt, nehogy kárt okozzak Emőkedrága, további eredményes, szép napot neked – mondtam és elindultam kifelé.
A főosztályvezető asszony nagyon nem tudott mit kezdeni a helyzettel, csak hebegett összevissza.
Megalázni egy kurvát egyáltalán nem dicsőség.
Ebben a különleges esetben viszont jólesett.
Nem kicsit, nagyon!
Voltam és vagyok viszont olyan úriember, hogy egyetlen exkollégának sem meséltem erről a kalandról.
Szegény vezérhelyettes és szegény főnököm, ha ezt megérhették volna…
