A Szombat esti tánc nézői többször is megcsodálhatták hibátlan alakját és nem mindennapi tánctudását.
– Fura volt ennyi év kihagyás után újra közönség elé lépni, de a felkészülés nem okozott nehézséget, mert én három éves korom óta nap, mint nap „táncra kész” vagyok. Az Erkel Színházban a nagynénémmel akkor láttam a Coppéliát és azóta gyakorlatilag egyfolytában táncolok.
Sosem féltette gyönyörű-szép lábai épségét?
– Én mindig munkaeszközként tartottam számon őket, hiszen a szép „futómű” a mi családunkban nem számított újdonságnak. Anyámnak csodálatosan szép mellei és gyönyörű lábai voltak. Egyszer még lábszépségversenyt is nyert. Véleményem szerint az izmosság miatt nekem igazi futballistalábam van.
Soha nem csináltam ügyet lábaimnak se a szépségéből, se az épségéből. Balettintézeti bakfisként egyszer nagyon ki is kaptam a mesteremtől, Hidas Héditől. Egy fiú miatt korcsolyázni szerettem volna járni, de Hédike megakadályozott abban, hogy kockáztassam a testi épségemet és ezáltal a karrieremet. A későbbiek során a fellépések és a filmforgatások előtt, a produkció biztonsága érdekében egymillióra biztosították a lábaimat. Egyébként soha nem voltam elég elővigyázatos, sőt időnként felelőtlen gyerek módjára viselkedtem. Későn tanultam meg síelni, melynek egyszer szilánkos sípcsonttörés lett a vége. Máskor a kerti slagra olyan szerencsétlenül léptem rá, hogy kificamodott a bokám. Nem zavartattam magam, dolgoztam tovább. Csak egy kedves orvosnő barátnőm figyelmeztetésére röntgeneztettem meg és akkor derült ki, hogy egy hétig törött bokával közlekedtem a világban. Néhányszor megesett velem, hogy kímélni kellett volna a lábamat, de nem sikerült, mert abszolút képtelen vagyok a tétlenségre.
Egy táncosnak nem csak a lába, hanem az egész teste is a munkaeszköze.
– Ez így igaz és erre már a balettintézetben is többször felhívták a figyelmünket. Mindent megtettek azért, hogy ezt a fejünkbe véssék és megtanítsanak bennünket arra, hogy érjük el a tökéletes testi-lelki harmóniát. Aktív koromban mindig az adott intézmény biztosította számomra a masszőrt. A mai napig a mennyekbe járok, ha egy jó szakember kezei közé kerülök. A simogatást nem szeretem, mert az nem a masszőr feladata és ezt mindig meg is mondom neki.
Van kedvenc helye, ahol mindazt megkapja, amire vágyik?
– Hűséges típus vagyok. Negyven éve ugyanahhoz a cipészhez járok és ugyanazt a vízvezeték-szerelőt hívom ki, ha valami baj van.
Így vagyok a Gellérttel is.
Amikor a világ bármelyik pontjáról hazaértem, első utam mindig oda vezetett.
Egy jó masszírozás testi, lelki és szellemi vonatkozásban is felüdülést jelent. A híres gyógyfürdőben egyszer negatív élményem is volt, de aztán minden jóra fordult.
Az egyik nap egy igen morcos masszőzhöz kerültem, aki rám mordult: Adja ide a jegyét és jöjjön! Nem vagyok ehhez a bánásmódhoz szokva, ezért kértem a csoportvezetőt, aki viszont kiválóan végezte a munkáját.
Miközben a lehetetlen viselkedése miatt mentegette a kolleganőjét és dicsérte, hogy milyen remek szakember. A csoportvezetőnő egyszer nem ért rá, így megkérte a „morcost”, hogy foglalkozzon velem. A főnöke kérésére ő kénytelen volt engem megmasszírozni, én pedig megbocsátottam neki, mert számomra is kiderült, hogy valóban aranykeze van. Azóta Erikával abszolút jól kijövünk, szinte beleszerettünk egymásba. Ez mutatja, hogy ami rosszul kezdődik, az néha jól is végződhet.
SzHÉ
