Az első elővett egy tízezrest és én nem tudtam visszaadni.
Azt mondta, kimegy felváltani – és persze nem jött vissza soha többet.
Azóta ha valakinek nem tudok visszaadni, ami ugye az én hibám, mert lehetnék jobban is felkészülve, akkor mindig én ajánlom fel neki a pénzváltást, leültetem, megkínálom egy teával, kávéval, üdítővel és én megyek ki felváltani a pénzt. Nemegyszer otthagytam a vendéget az üzletben és nem volt belőle semmi probléma, nem tűnt el semmi.
A második azt mondta, hogy véletlenül az autójában hagyta a pénztárcáját, kimegy érte és azonnal hozza a massszázs árát. Tíz perc múlva felhívott és előadta, hogy képzeljem, feltörték az autóját és kilopták belőle a pénzét, de holnap erre jár, akkor beugrik vele.
Persze hogy nem jött.
A harmadik – és ezt még mindig nem akarom elhinni – egy törzsvendégem volt.
Kéthetente jött hozzám, menetrend szerint már hosszú ideje.
Egyszer a masszázs után kinyögte, hogy nincs nála egy fillér se, most nem tud fizetni, sőt, azt szeretné, ha kölcsönadnék neki, ugyanis vidékről jár be Pestre, az autóját elvitték, mert tilosban parkolt, benne volt a brifkója és most nemhogy az autót kiváltani, de hazamenni sem tud.
Kétezret kért, vonatjegyre.
Persze hogy adtam neki.
No ő volt az, akit azóta sem láttam, de nem bánom, ha ettől jobb lett neki, akkor legyen.
Van még egy emlékezetes történetem.
Az első években egy utcára nyíló üzlethelyiségben dolgoztam és végignéztem, ahogy a vendégem beparkol egy hatalmas terepjáróval.
Ő is úgy nézett ki, mint akinek jóval több a pénze, mint az ideje.
A masszázst rendesen végigaludta, ám amikor a távozásra került sor, belenézett a pénztárcájába és boldogan közölte, hogy sajnos elfelejtett pénzt tenni bele, így nincs nála semmi. Mondjam meg, hol a van bankautomata a közelben, kiveszi a masszázs árát és visszahozza.
Nagyon idétlennek találtam a helyzetet, ezért az övéhez hasonló mosollyal mondtam neki, hogy örültem, hogy eljött hozzám és vegye úgy, hogy a masszázs a cég ajándéka volt.
Erre lehervadt a feje, nem értem miért, pedig addig mindketten mosolyogtunk.
Odaadta a pénztárcáját és azt mondta: vegyek ki belőle annyit, amennyit akarok.
Az egyik fakkban dollár volt, a másikban euró.
Kivettem egy húszeuróst, amire megint mosolyogni kezdett és elköszönt.
Féltem, hogy hamis a pénz, sokáig nem is mertem elővenni, de aztán vettem egy nagy levegőt és átváltottam, lesz ami lesz.
Nem volt hamis.
