Hatalmasakat szeretkeztünk.
Odaadó volt és mindent elkövetett, hogy mindkettőnknek jó legyen.
Külön posztot érdemelne, csak nem itt a masszázsblogon, lehet hogy egyszer meg is írom a szexuális emlékirataimat.
Egyszer egy maratoni lepedőfutam során történt velem valami nagyon kellemetlen.
Nem ment tovább.
Kicsit kísérletezgettünk, de a broki megmakacsolta magát és nem mozdult sem szép szóra, sem a verés hatására.
Annyira rosszul nem érzetem magam, hiszen 2:0-ra álltunk akkor, de nem hagyott nyugodni a gondolat: mi a fészkes franc történt most velem? Nem ez volt az első csőd, de mindre volt valami értelmes magyarázat.
Egy óra múlva elindultam hazafelé.
Ahogy magamra maradtam, egyre jobban zavart a kudarc, ráadásul a tojásaim is sajogni kezdtek.
Volt nekem akkoriban egy tündéri masszőzöm.
A blog elején talán még meg is emlékeztem róla, de nem keresem, mert tudom hogy névvel, telszámmal és fotóval körített sztorikat az idő eltüntette az archívumból.
Pici volt, formás, kedves és aranyos.
Abból a fajtából, aki elsősorban masszíroz, másodsorban is, harmadsorban bevállal egy kis manuálterápiát, de semmit nem vesz a szájába és nem vetkőzik le, továbbá nyúlkálni sem enged. Volt vele néhány nagyon kellemes élményem, különösen miután megtanítottam neki egy-két rozzantkéjenc fogást.
Felhívtam.
Ráért.
Odamentem és nem mondtam neki semmit az előzményekről.
Megkaptam a szokásos masszázst.
Matatott rendesen az ágyékomban is – nem volt semmi hatása.
Azt mondta, biztos fáradt vagy, akkor megmasszírozom az arcodat és a fejedet, erre meg majd visszatérünk.
Rendben.
Jól bele is aludtam a fejmasszázsba.
Volt hogy úgy éreztem, mintha az én özvegyasszonyom szeretgetné az arcomat.
Ellazultam teljesen.
A broki is kilógta magát jól.
Az én drága manuálterapeutám visszament a csípőtájékomra és a combjaim belső felét kezdte masszírozni. Aztán alulról felfelé mozgatta a kis kacsóit: enyhe nyomás a gát tájékára, finomabb kezelés a zacsinak, majd lágyan megemelte a még mindig alélt brokit.
Jobb helyzetekben ilyenkor az utóbb említett testrész előbb a levegőben marad, aztán elindul felfelé.
Cook kapitány szigorú arca jelent meg előttem és ordítás: nem azt mondtam, hogy félárbocra!!!
De hiába, ez akkor nekem ott nem akart menni.
A kicsi lány sokféle praktikát vetett be, már direktben a kígyót bűvölte, kicsi ujjai hegyével érintgette, mintha furulyázna, de még mindig nem jött a vágyott halmazállapot, csak amolyan "lazán verhetővé" vált a műszer.
Közben éreztem, olykor kicsit merevebb vagyok, máskor meg sokkal ernyedtebb.
Utóbbi volt a gyakoribb.
A masszőz meg csak munkálkodott, nem fogyó türelemmel.
Amikor ránéztem, mindig az arcomba mosolygott.
Biztatóan.
Aztán egyszer csak a lába közé vette az enyémet és a sípcsontomon csúszkálni kezdett föl és alá.
Mint aki masztizik.
Akkor már nem mosolygott.
Az arcán volt egy kis hatásvadászat meg némi bűntudat is.
Mint aki olyasmit csinál, amit nagyon nem szabad.
Amit elhatározott, hogy soha!
Aztán lehunyta a szemét és éreztem, hogy nedves.
Kis shortnadrágon és bugyin keresztül.
No ez felizgatott, mert közben el nem engedte a máskor büszkén meredező alkatrészemet.
Nem is váratott soká a lövés.
Nehezen tértünk magunkhoz, de egyszer minden véget ér.
Ez a sztori is.
Azóta sok víz lefolyt a Dunán, megéltem sok szép élményt, de ennek a kis nőnek mindig hálás leszek a türelméért.
A természetes öregedési folyamatban akasztott meg egy időre.
