Maradéktalanul kielégítő

  • Helyszín

  • Masszázs típusa

  • Milyen panaszra jó?

Van úgy, hogy találok valaki nagyon jót és szép csendben látogatom, amíg meg nem unom.

Akiről most emlékezem meg, azt több mint egy éve látogatom, pedig az első alkalom után úgy döntöttem, hogy hozzá többet nem.

Két igazán komoly oka volt ennek, vagy inkább három.
 

1. Nehezen értem el, pedig a hirdetéseiben szerepel két telefonszám is, egy vezetékes és egy mobil, de mindkettőn hangpostafiók jelentkezett és az ilyet utálom.
Nem kicsit, nagyon!

2. A hölgy egy kicsit bevállalós.
Bár – szerencsére – a szeretkezéstől maximálisan elzárkózik, megfelelő vendégek esetén – és én megfelelő vendég vagyok – a száját azért felajánla közreműködésre. Erre egyáltalán nem volna szüksége, hiszen egy nagyon jó karban lévő, kifejezetten szép, negyvenes nőről van szó, aki az átlagosnál kissé jobban berendezett panelházban és egyedül fogadja a vendégeket. A lakás saját és igényes, nem valami elhanyagolt bérlemény, zavaró tényező pedig mindössze egy van:

3. bekapcsolva hagyja a telefonját és masszázs közben fel is veszi!!!
Mondjuk teljesen kikapcsolni amúgy sem nagyon hagy, mert csicsereg egyfolytában, de nem az a buta liba fajta, akiből idegesítő hülyeség dől, de akkor is, szerintem kissé durva dolog egyik kézzel a vendéget bizergálni, a másikkal meg a következő kuncsaftot cserkészni befele.

A hölgy tehát szép és aranyos, egy kicsit töri a magyart, mert külföldön született és másik országbeli férjével élt egy harmadikban, mielőtt Budapestre költözött.
Profi masszőz, korábban igen jó helyeken dolgozott, csupa sokcsillagos fitness wellnessekben és persze erotikamentesen.
Itthon is így próbálkozott, vajmi kevés sikerrel.
Megtudtam tőle, hogy a tisztességes masszőrállások ismeretségi körben kelnek el, a többiben meg be kell fizetni egy akkora alapösszeget, hogy a hónap első három hetében csak erre dolgozik, a negyedik héten meg sokadika van és nincs vendég, tehát nem kifizetődő, sőt.
Így került a lakására és lett bevállalós masszőz.
A vendégkörének alig több mint a fele kér az egészségügyi masszázson felüli szolgáltatást.

Nem lennék igazi kéjenc és talán rozzant sem, ha beérném a kisebbségbe tartozással.
A masszázsa minden szempontból kielégítő.
Tisztességesen végigdolgozza az egész testemet, ha kérem, akkora energiával, hogy még másnap-harmadnap is érzem a hatását, ami pedig az utolsó perceket illeti: nagyon érti a dolgát és pontosan tudja, mikor mit kell csinálnia ahhoz, hogy a vendége olyan pofát vágjon, mint a jóllakott napközis.

A minap megtudtam, hogy van nála egy spéci extra is, ráadásul felár nélkül.
Aki nagyon nem bír magával, esetleg igen fickósnak érzi magát, az már az elején kaphat egy lohasztó kezelést, mert így – mint mondja – jobban el tudja engedi magát a vendég a  masszázsban és nem azon jár az esze, hogy mikor jön már a befejező csintalankodás.
Amit megkaphat mindenki másodszor is, ha akarja és bírja.

Én bírom! 🙂
 

RoK

Legutóbb

Kapcsolódó

Még több

Ez is érdekelhet

Így jár, aki kíváncsi!

Ritka masszázskalandomat osztom meg a nagyérdeművel, aminek azt a címet adhatnám, hogy huszonegy másodperc a kéjbarlangban.

Azért ritka, mert nem sokszor fordult elő, hogy bejelentkeztem és elmentem egy szalonba, aztán nem maradtam ott.

Tovább olvasom »

Mi folyik itt thai masszázs címén?

Kedves masszinfó!
Szeretem olvasni a masszázsinfót, pedig életemben nem voltam még erotikus masszázson és nem is hiszem, hogy megyek.
Azt sem gondoltam, hogy valaha írni fogok az oldalra, de most úgy érzem, ki kell pakolnom!

Évek óta járok thai masszázsra itthon is és olykor külföldön is.
Nyugat-Európában egyértelmű a masszázsszalonok kínálata. Ahol erotikus tevékenység folyik, azt nyíltan vállalják, ahol meg nem, ott fel sem merül a dolog.
Magyarországon sajnos nem ennyire egyértelmű.
 

Tovább olvasom »

Masszázs: a gyógyító érintés

Eltűnődtünk-e valaha is a kezünkön, megnéztük-e és elgondolkodtunk-e azon, mi mindent valósítottunk meg a "kezünk munkájával"? A kezünkkel olyan művészetet is gyakorolhatunk, mely a közérzetünk szempontjából felbecsülhetetlen értékű. Aligha van kellemesebb annál, mint amikor szakértő kezek szeretetteljesen masszíroznak bennünket.

Tovább olvasom »