Megalázott hölgyvendég

  • Helyszín

  • Masszázs típusa

  • Milyen panaszra jó?

Tapasztalataim a magyar férfi masszőrökről a budapesti gyógyfördőkből valóak.
Azt mondhatom, hogy a borravaló reményében konzumálódtak.

"Olyan helyek" közelébe nyúlkálnak, altestükkel odadörgölőznek a masszázságyon fekvő vendég éppen elérhető testrészéhez. Először azt hittem, hogy véletlen, de többször előfordult.

Mit lehet ilyenkor csinálni ?
Elhúzódni, szólni : ilyenkor valószinűleg kikérik maguknak, marad tehát az, hogy ugy teszünk mintha észre sem vennénk.
De akkor is tolakodás !
Az egyik fürdőben a masszörök felkérik a vendégeket, hogy teljesen vetkőzzenek le. Hallottam már olyat, hogy valaki ezen felháborodott.
A másik fürdőben a tangentor kezelésnél kérik a meztelenre vetkőzést, majd hizelgő megjegyzéseket tesznek a vendég alkatára.
A végén diszkréten megkérdezik, hogy jöhet-e egy kis masszázs.
Utána még feltesznek kérdéseket, hogy megengedi-e a vendég, hogy ezt vagy azt tegyék vele.
Szóval arcpiritó!

Ezért én inkább egy thai masszázs-szalonba járok, igaz nem túl gyakran, mert elég drága. De amit ott nyújtanak szakmailag, az bőven megéri. Ráadásul a vendégek kapnak csere-ruhát, tehát azon keresztül kapják a kezelést.
Ez nekem sokkal szimpatikusabb.
Persze vannak hirhedt masszázs-szalonok Thaiföldön, de azok egy ismert szinü lámpával különböztetik meg magukat.
A magyar masszőrök nem tudnak disztingválni.
Aki igényli az erotikus masszázst annak csinálják, de akkor jól felismerhetően jelezzék ezt magukról, mint máshol a világban.

Köszönöm a lehetőséget, hogy elmondhattam megalázó tapasztalataimat.

Egy vendég

Legutóbb

Kapcsolódó

Még több

Ez is érdekelhet

Amit rosszul tudtál az érzéki masszázsról

Kedves Sommás Ítélkező!
Vedd úgy hogy ez egy nyílt levél neked.
Leszögezem, hogy nem haragszom rád.
Haragudhatnék persze, mert rosszindulatú hülyeségeket mantrázol, de nem tehetsz róla.
Tudatlan és tapasztalatlan vagy, ennnyi az egész.
Főleg a képernyőt bámulod és olyan izgalmakat élsz át, hogy jön-e a villamoson az ellenőr, vagy volt-e repeta a menzán.
Szeretnék neked elmondani valamit, hátha okosodsz egy kicsit.

Tovább olvasom »

Manyika gyógyterápiája

A nyugati határszélen velneszeztem, hosszított, akciós velneszhétvége, manikűr, pedikűr, valkűr, minden ami ilyenkor kell.
A masszázzsal támadt csak gondom egyedül.
Volt a szállóban masszőz és masszőr, csak a személyzet nem respektálta, ha valakinek igényei voltak, pl olyan, hogy ha lehet, akkor őt férfiak ne karmolásszák össze. Sehogy. Így aztán a mindenféle masszázsprogramokat annak ellenére hagytam ki a testi épülésemből, hogy bennfoglaltatott az árban, de azért mérgemben mondtam a fitnesz recepcióján ezt-azt.
 

Tovább olvasom »

Japán lányok tűsarkúban

Íme egy masszázsvideó, amit nem nagyon tudunk hova tenni.
Relaxáló masszázs a címe.
Kettő darab japán masszőz masszíroz egy darab szőke bombázót.
A csajok szépek, nagyon szépek.
A felvételen az erotika csak a néző fantáziájának függvénye.

Tovább olvasom »