Nem bírom a mézesmasszázst!

  • Helyszín

  • Masszázs típusa

  • Milyen panaszra jó?

Kipróbáltam, mert érdekesnek tűnt. Tudtam hogy nem valami tejben-mézben fürdető kényeztetés lesz, hiszen olvastam és hallottam róla.
Az eljárás lényege a bőr és az alatta levő szövetek alapos megtisztítása.
 

A fehérköpenyes masszőz szétkent a hátamon egy bő evőkanál langyos mézet.
Amikor már egyenletesen szétterítette és nem kellett attól tartani, hogy lecsorog, akkor a következő játékba kezdtett.
Ráhelyezte a hátamra a két tenyerét egymás mellé, kissé rányomta, majd hirtelen felrántotta.
Olyan volt az egész mint egy hosszas, elnyújtott epillálás, tekintve hogy a hátam is szőrös, de ez a szőrszálakat nem tépte ki, csak cibálta. Sokáig.
Kábé 3-4 percig fegyelmezetten bírtam, utána kegyelemért esedeztem.
A hölgy kedves és aranyos volt, elmagyarázta, hogy a mézben levő savak a pórusokon keresztül behatolnak jó mélyre, ő pedig a fent leírt mozdulattal lejjebb sajtolja, majd a felrántással vákuumot kelt, amitől a szövetekben felgyülemlett és a méz savai által oldott anyagok a felszínre jönnek.

Ha kibírtam volna a kezelést, akkor egy idő után a hátam tele lett volna szürkés, zavaros, rossz szagú kulimásszal, ami ugye a méregtelenítés mellékterméke, egyszerű lemosással eltüntethető.
Csak ehhez ki kellett volna bírni a szadit.

Fájdalmamra nem ment.
Azt sem mondom, hogy talán majd legközelebb, mert mézesmasszázst soha többet!
Talán ha egyszer szőrtelenítem magam, de inkább maradjak szennyezett, mérges és szőrös, jó így nekem!
 

RK

 

Megjelent a masszázsblogban 2008 január 30-án, a z akkori kommentek most is olvashatók.


érdekes lehet még:

Legutóbb

Kapcsolódó

Még több

Ez is érdekelhet

Ízületkímélő mozgások

Az izületi megbetegedés nemcsak az idősek életét nehezíti meg. A porckopás világszerte a leggyakrabban előforduló ízületi megbetegedés. Az elváltozás több év alatt alakul ki, idővel fájdalommal és mozgáskorlátozottsággal járó ízületi károsodáshoz vezethet.

Tovább olvasom »

Masszázs kétmillióért

Ekkora hülye nincs! – mondhatja bárki és jogosan.
A helyzet az hogy van ekkora hülye, én vagyok az és szerintem nem egyedül.
A sztorimat azért mondom el, hogy tanuljon belőle, aki hasonló helyzetbe kerül, bár attól tartok, ha másnak ugyanúgy leszáll a vér az agyából a farkába mint nekem, ugyanígy belesétál a csapdába és a gatyája is rámegy az etyetpetyére.

Tovább olvasom »

Maradéktalanul kielégítő

Van úgy, hogy találok valaki nagyon jót és szép csendben látogatom, amíg meg nem unom.

Akiről most emlékezem meg, azt több mint egy éve látogatom, pedig az első alkalom után úgy döntöttem, hogy hozzá többet nem.

Két igazán komoly oka volt ennek, vagy inkább három.
 

Tovább olvasom »